magyar
Ragasztástechnika
Purhabok
Legfőbb felhasználási terület: hő-, hang- és vízszigetelés.
Purhab: (poliuretánhab) = poliol + izocianát.
A két alkotó keveréke nedvesség hatására megduzzad és a kötési idő eltelte után kemény vágható habbá áll össze.
Jellemzői
- jól tapad
- ellenáll a vegyi hatásoknak (olaj, benzin, tengervíz stb.)
- festhető
- vágható
- vakolható
- A purhabokat aerosolos kiszerelésben hozzák forgalomba egy- és kétkomponensű kivitelben.
Egykomponensű
adapteres (kézi) ;pisztolyos (pontosabb adagolás kisebb veszteség)
A purhab egy keverékanyag, amelyben gázzal töltött cellák lebegnek. Az olcsóbb purhabok szerkezete tele van nyitott cellákkal (lyukakkal). Szerkezetük a szivacséhoz hasonlít. Hang-, hő-, vízszigetelésük gyengébb. A purhab hőszigetelő képességét a cellákban található gázok összetétele és a zárt cellák száma együttesen határozza meg.
A purhab használata
kulcsszó: a nedvesítés!!!
A levegő nedvességtartalma kevés a purhab megkötéséhez ezért a purhab használata előtt az aljzatot előnedvesíteni kell, majd a kinyomott purhab csíkot utónedvesíteni szükséges. 5 cm-nél nagyobb réseknél a purhabot két vagy több rétegben kell felhordani. A rést mindig csak maximum félig szabad purhabbal kitölteni a dagadás miatt.
Pihentetés: 2-3 óra. Ezen idő alatt a purhab károsodásának elkerülése végett nem szabad megfeledkezni az utónedvesítésről.
Fontos: a purhab nem UV-álló, ezért direkt napsugárzástól óvni kell.
A purhab kihozatala: azaz mire elég egy flakon purhab?
A szabadon habosodó – pl. üres ládába – kinyomott purhab mennyisége megdagadás után kb. 30%-kal több, mint a felhasználó számára fontosabb adatot mutató fugába történő kihabosodott mennyiség.
A purhab tárolása
Fontos: a szobahőmérsékletre (20 C fokra) megadott szavatossági időt nagyon lerövidíti, ha a purhabot túl magas hőmérsékleten tároljuk.
A purhab 50 C0 fokon 7x olyan gyorsan öregszik, mint 20 C0 fokon. 50 C0 fok felett robbanás veszélyes a purhab.
Szilikonok
Ha a cél, hogy két felület között a hézagot egy rugalmas és UV-álló anyaggal töltsük ki akkor egykomponensű szilikon alapú tömítő- és ragasztó anyagokat szoktunk használni.
A szilikonok szobahőmérsékleten vulkanizálódnak és a levegő nedvességtartalmának hatására kötnek meg. A szilikonok kikeményedésének sebessége egyenesen arányos a levegő nedvességtartalmával, melyet a környezeti hőmérséklet emelésével kis mértékben még tovább fokozhatunk.
A szilikonok csoportosítása
A szilikonokat a megszilárdulásuk során felszabaduló anyagok alapján csoportosítjuk:
ecetsavas
a szilikon megkötése során ecetsav szabadul fel, mely nagyon korrózív
neutrális
kötésekor alkohol keletkezik, elektronikai cikkeknél alkalmazható, jellemzői: jól tapad, UV-, sav-, lúgálló, víztaszító, nem festhető (ajtó, ablak, tükör ragasztásához).
A szaniter szilikon gombaölőt tartalmaz, ezért fürdőszobákban és konyhákban, illetve nyirkos helyeken használható a gombásodás elkerülésével.
Akril
Az akrill tömítő anyag, mely alkalmas fal, fém, fa felületek réseinek kitöltésére. Száradás után festhető.
Ragasztók
Megkülönböztetünk oldható és nem oldható, mozgó és nem mozgó kötéseket. A ragasztás a nem oldható, nem mozgó kötések csoportjába tartozik. Ez azt jelenti, hogy a kötés csak roncsolással szüntethető meg.
A ragasztás eltérő vagy azonos anyagú, szilárd testek összeerősítését jelenti. A ragasztott kötés részei a ragasztásra váró felület és maga a ragasztó. A ragasztott kötések hatékonyságát, minőségét a ragasztandó anyag–ragasztó határfelületén fellépő erőhatás határozza meg. A ragasztástechnika jelen van a mindennapjainkban, emellett több technológia alapját is adja. Ilyen például a laminálás, polimerek bevonása fémekkel.
A ragasztók csoportosíthatjuk kémiai szerkezetük, fizikai tulajdonságuk, kötésmódjuk és a velük ragasztott anyagok szerint.
A ragasztók olyan nagymolekulájú anyagok, polimerek melyek a ragasztandó anyaggal képesek másodlagos kötések kialakítására. Kémiai szerkezetük alapján megkülönböztetünk természetes (kaucsuk, bitumen) és szintetikus polimer alapú ragasztókat.
A mesterséges polimer ragasztók közül az alábbiaknak tulajdonítanak nagyobb jelentőséget:
- epoxigyanták
- poliészterek
- poliuretánok
- fenoplasztok, aminoplasztok
- akril- és metakrilsavészterek
- ciánakrilátok, köznapi nevükön: pillanatragasztók
- vinilszármazékok
- poliamid alapú ragasztók
- szilikongyanták
Ha a fizikai tulajdonságaik alapján szeretnénk a ragasztókat csoportosítani, akkor megkülönböztetünk folyékony monomerek, oligomerek, oldatok, diszperziók) és szilárd ragasztókat. A szilárd ragasztóknak van egy különleges csoportja, melyek nyomás hatására hozzák létre a kötést.
A harmadik csoport a kötésmód alapján különbözteti meg a ragasztókat. Különböző csoportokba tartozó ragasztóknál a kötések kémiai reakcióval vagy kémiai reakció nélkül alakulnak ki.
A ragasztás előnyei
- a legkülönfélébb alapanyagok összeillesztésére is alkalmas
- a vetemedés kicsi
- nem okoz szerkezetbeli változást, mint pl. a hegesztés (adszorpciós kötés)
A ragasztás hátrányai
a kötés szilárdsága az idő előre haladtával csökkenhet, így a megbízhatósága is kisebb, mint egyéb kötésfajtáknak.
A ragasztás művelete
1. a ragasztandó felület előkészítése (felülettisztítás, csiszolás, vegyszeres kezelés)
2. a ragasztó előkészítése, bekeverése (a ragasztó típusától függően a szükséges mennyiség kimérése és összekeverése)
3. a ragasztó felvitele a ragasztandó felületekre (kenéssel, mártással, hengereléssel, szórással)
4. az összeragasztani kívánt munkadarabok összeillesztése és egymáshoz rögzítése
5. a ragasztó megszáradása (kötése)
6. utóműveletek (a felesleges ragasztó eltávolítása, felületek tisztítása)
